Farkas Ricsi – szülinapi meglepi

Eredményes civil összefogásban vettünk részt a súlyos beteg Farkas Ricsi érdekében. Ricsi számára 1 millió 245 ezer forintot gyűjtöttünk össze a Baptista Szeretetszolgálattal közösen!

Nem csupán adománnyal készültünk, hanem egyedi élményt is szereztünk számára: Mustang találkozóval ajándékoztuk meg Ricsit lakóhelyén, Jászberényben. Ebben nagy örömmel segített a két sztárvendég, Tóth Andi énekesnő (aki énekelt Ricsinek a szülinapján) és Andrei Mangra is, így a civil összefogás nyomán, a Baptista Szeretetszolgálat patronálása mellett összesen 1.245.000 forint gyűlt össze a család számára a mindennapi kiadások, valamint a gyógykezelések költségeire. Farkas Ricsi súlyos betegsége miatt több nagyon komoly operáción van túl, részére rendszeresen szerveznek érdekes programokat, születésnapi összejövetelekkel lepik meg, és gyűjtéseket indítanak a számára: az egyik ilyen újabb akció zárult le sikeresen.

Published On: 2021.07.25.Categories: Jótékonyság, Média
Az „MHT – Mustang Lovagok” egy baráti társaságból létrejött kezdeményezés, amely nem pártpolitikai, vallási, faji vagy egyéb világnézeti alapon szerveződött, hanem a Mustang életérzés rögös útján sodort össze minket a szél!
Az önfényezés, a kéretlen tartalmak és a nem a témába vágó hivatkozások megosztása nem megengedett. Csak simán légy önmagad :D
A csoporthoz való csatlakozás feltétele a kölcsönös bizalom. Többnyire Mustang-al kapcsolatos, tartalmas beszélgetések teszik ezt a csoportot nagyszerű hellyé! Vitázni ér, személyeskedni NEM!
A csoportba feltötlött képek, videók, történetek nem közfelhasználásuak! A csoporton kívüli felhasználásuk, kizárólag a feltöltő (író) külön engedélyével lehetséges!
„A nők olyanok, mint a versenyautók: hallatlanul érzékenyek, nagyon nehéz őket irányítani, de ha egyszer lendületbe jöttek, szinte lefékezhetetlenek”
Jackie Stewart
„Bár rettegtem folytatni, nem voltam képes feladni a célomat, a szenvedélyemet, az álmomat, az életemet”
Ayrton Senna
„Egy fillért se kerestem, amíg nem kezdtem el azzal foglalkozni, amivel szeretnék”
Carroll Hall Shelby
„Gondoljon arra a rengeteg Ford tulajra, akik egyszer majd igazi autót szeretnének”
John Dodge
„Egy fillért se kerestem, amíg nem kezdtem el azzal foglalkozni, amivel szeretnék”
Carroll Hall Shelby
„Sosem ismerik a győztes pilóta igazi örömét. A sisak olyan érzéseket takar el, amiket nem lehet megérteni”
Ayrton Senna
„Ha nem tudod meggyőzni őket, akkor le kell győznöd őket”
Henry Ford
„A jó versenyautó a célba érkezést követően szétesik”
Collin Chapman
„Csak az foglalkozik a légellenállással, aki nem tud elég erős motorokat építeni!”
Carroll Hall Shelby
„Mikor az autóm vezetem, totálisan szabadnak érzem magam ahhoz, hogy önmagam legyek és kifejezzem magam”
Fernando Alonso

A lóerő legyen veletek!